Európa-napi utcafesztivál, Budapest

Az Európa-napot 2014-ben a budapesti Erzsébet téren rendezte meg az Európai Bizottság, az Európai Parlament és a Külügyminisztérium.

Megbízó: Európai Parlament Tájékoztatási Irodája Magyarországon


A feladat adott volt: a rendelkezésünkre álló kommunikációs büdzsét úgy felhasználni, hogy a fesztiválról a lehető legtöbben értesüljenek. A két hetes intenzív kampányban a klasszikus ATL elemek – rádiós hirdetések, outdoor megoldások, villamos reklám, print és online banner kampány – mellett aktívan kihasználtuk a közösségi média adta lehetőségeket is, illetve a fesztivált megelőző napon 2000 darab kék és sárga héliumos lufival árasztottuk el az Erzsébet teret.

A PR munkának köszönhetően az esemény fellépőivel számos interjú készült és rengeteg beharangozó, illetve beszámoló jelent meg a sajtóban.

A kampány eredményeként – habár az időjárás nem volt kegyes a 2014-es Európa-naphoz – több ezer ember látogatott ki a helyszínre, hogy részt vegyen a tematikus programokon, koncerteken, színházi előadásokon.

Egyéb munkáink

Nézz bele hasonló munkáinkba

Mi vagyunk Európa!

Egyéb

Európai tematikus évek

Egyéb

HuGBC

Egyéb

Sajtótájékoztatók

Rendezvények